Frissítve: 2010. október 8.   iWiW Facebook Twitter MySpace

Zugmann Péter


Zugmann Péter

1976-ban születtem. Születésem óta Budafokon élek. A helyi Hajós Alfréd (ma Kolonics György) általános iskola elvégzése után a szintén kerületi Kempelen Farkas Gimnáziumba nyertem felvételt, ahol 1994-ben érettségiztem. Ezután a Budapesti Műszaki Főiskola műszaki menedzser szakán szereztem diplomát. Jelenleg beszerző-logisztikusként dolgozom egy gépipari cégnél.

Hobbiszinten már egészen kisgyerekként erősen érdekelt a múlt, szűkebb lakhelyem, Budafok helytörténete. Az ezredforduló tájékán a hasonló érdeklődésű helyi lokálpatrióták az internet adta lehetőség által aktív közösségbe szerveződtek, amibe én is bekapcsolódtam. E civil közösség révén ismerkedtem meg a helyi közélet szereplőivel.

 Nagyon fiatal voltam még a rendszerváltozáskor, de már akkor érdekelt az a sok változás, ami akkor és azóta a közéletben zajlott, ill. zajlik. Családom erős antikommunista szemléletében nőttem fel. Korábban csak a választásokon, mint rendszeres szavazó a voksaimmal nyilvánítottam ki véleményemet a polgári-keresztény-nemzeti értékrend mentén, de 2001-ben a Fideszben megtaláltam azt a pártot, amely a leghitelesebben képviseli ezen értékeket, és ahol leghatékonyabban tehetek magam is a kerületünk, illetve Magyarország sorsának jobbításáért.

 2002 után 2006-ban is a polgári pártok támogatásával indultam Rózsavölgyben az önkormányzati választásokon, ahol négy éve mandátumot szereztem. Azóta Rózsavölgy egyéni képviselőjeként dolgozom Rózsavölgyért és a kerületért, továbbá alelnöke vagyok a Városfejlesztési bizottságának, illetve tagja az Oktatási és Informatikai Bizottságnak. Hírleveleimben rendszeres tudósítást adtam a helyi döntésekről, eseményekről. 2010-es képviselői jelöltségemmel ezt a megkezdett munkát szeretném folytatni. Hiszem, ahogy tavasz óta az új polgári kormány, úgy ősszel az új fővárosi vezetés is erős támogató hátteret ad majd a mi kerületi munkánknak, és így még a jelenleginél is nagyobb sebességre kapcsolhatunk Budafok- Tétény fejlesztésében. 

 

2010. augusztus 23.

Találja meg képviselőjét!

Ide kattintva megkeresheti, hogy az Ön lakóhelyén ki az egyéni önkormányzati képviselő, illetve melyik választókerülethez tartozik.

A fidesz.hu hírei

    Fidesz Budapest XXII. kerületi szervezete

    Választókerületi elnök:
    Németh Zoltán
    Elnök: Karsay Ferenc
    Irodavezető: Szalontai Zsuzsa

    A Fidesz-iroda címe:
    1221 Budapest, Magdolna u. 22.
    Telefon, fax: 229-1983,
    e-mail: bp22@fidesz.hu
    Az iroda nyitva tartása:
    hétfőtől csütörtökig 14-től 18,
    pénteken 8-tól 12 óráig.

    Köszönti Önt

    Németh Zoltán
    Németh Zoltán

    választókerületi elnök
    Karsay Ferenc
    Karsay Ferenc
    elnök
    Szabolcs Attila
    Szabolcs Attila
    Budafok-Tétény polgármestere
    Szepesfalvy Anna
    Szepesfalvy Anna
    a Fidelitas XXII. kerületi szervezetének elnöke

    Németh Zoltán Orbán Viktor Fidelitas

    © 2009–2012 Fidesz Budapest XXII. kerületi szervezete