Figyelem!
Az alábbi írás az archívumban van. A benne olvashatók elavultak lehetnek.
iWiW Facebook Twitter MySpace

Köszönjük Budafok-Tétény!

Ismét Szabolcs Attila, a Fidesz-KDNP jelöltje Budafok-Tétény polgármestere! Történelmi győzelem – történelmi lehetőség!

Október 3-án ismét az urnákhoz járult a kerület, hogy megválassza a kerület új képviselőit és polgármesterét.

 A leadott szavazatok 60.98%-át kapta Szabolcs Attila, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje, így újabb négy évre ő kapta meg a szavazók bizalmát.

Új képviselőket is választottunk. Mind a 12 egyéni körzetben bizalmat szavazott a lakosság a Fidesz-KDNP egyéni jelöltjeinek, így ők és a kompenzációs listáról bekerülő öt képviselő ülhet majd az új testületben.

„Ez a nagy arányú győzelem történelminek nevezhető, ugyanúgy, mint a felelősség és a lehetőség, ami ezzel jár.” – mondta el Szabolcs Attila a választások éjszakáján. Németh Zoltán, kerületünk országgyűlési képviselője annak a ténynek a jelentőségét hangsúlyozta, hogy most egy irányba húz majd a kormányzat, a főváros és az ország vezetése is. Ezzel olyan lehetőségek nyílnak majd meg a kerület vezetése előtt, amivel mindenféle képen élni kell.

Németh Zsolt külügyi államtitkár szintén a kerületi Fidesz-szervezetben várta az eredményeket. Ő az összefogásban, az összetartozásban rejlő erőt ajánlotta mindenki figyelmébe, hiszen – mint elmondta –, a helyzet továbbra sem rózsás, nem ígérjük, hogy könnyű lesz, de közös erővel sokat tudunk tenni azért, hogy akár szűkebb pátriánk, a kerület, akár Budapest, akár az egész ország fejlődhessen, gyarapodhasson.

A választás részletes eredményeiről képes összefoglalót találnak a www.nemethzoltan.hu honlapon.

2010. október 7.

Találja meg képviselőjét!

Ide kattintva megkeresheti, hogy az Ön lakóhelyén ki az egyéni önkormányzati képviselő, illetve melyik választókerülethez tartozik.

A fidesz.hu hírei

    Fidesz Budapest XXII. kerületi szervezete

    Választókerületi elnök:
    Németh Zoltán
    Elnök: Karsay Ferenc
    Irodavezető: Szalontai Zsuzsa

    A Fidesz-iroda címe:
    1221 Budapest, Magdolna u. 22.
    Telefon, fax: 229-1983,
    e-mail: bp22@fidesz.hu
    Az iroda nyitva tartása:
    hétfőtől csütörtökig 14-től 18,
    pénteken 8-tól 12 óráig.

    Köszönti Önt

    Németh Zoltán
    Németh Zoltán

    választókerületi elnök
    Karsay Ferenc
    Karsay Ferenc
    elnök
    Szabolcs Attila
    Szabolcs Attila
    Budafok-Tétény polgármestere
    Szepesfalvy Anna
    Szepesfalvy Anna
    a Fidelitas XXII. kerületi szervezetének elnöke

    Németh Zoltán Orbán Viktor Fidelitas

    © 2009–2012 Fidesz Budapest XXII. kerületi szervezete